Ki is Shailene?

Shailene Diann Woodley amerikai színésznő és aktivista aki 1991. november 15-én született a kaliforniai állambeli San Bernardinoban. 2008-ban megkapta első sorozat főszerepét, méghozzá Az amerikai tini titkos élete című sorozatban. 2011-ben debütált az Utódok című filmben 2014-ben az áttörés éve volt számára, ugyanis ekkor kapta meg Tris szerepét is, a Veronica Roth könyve alapján készült A beavatott című filmben amelyben alakítását csak pozitív kritikával dícsérték. Ezt követően szintén ebben az évben megkapta Hazel Grace Lancaster szerepét a Csillagainkban a hiba című filmben. 2017-ben az HBO drámasorozatában, a Hatalmas kis hazugságokban alakította Jane Chapman karakterét alakította. 2017-ben Emmy és Golden Globe díjra is jelölték. 2023-ban a Misanthrope, Robots és a Ferrari című filmben volt látható.

 
Jelenlegi munkálatai

Hope in the Water
Magyar cím: -
Megjelenés: 2024 nyara
Tipus: dokumentumfilm

A három részből álló dokumentumfilmek „… azokat a kreatív megoldásokat és áttörést jelentő kékélelmiszer-technológiákat kutatják, amelyek nemcsak táplálhatják az embereket, de segíthetnek megmenteni a veszélyeztetett tengereket és édesvízi utakat. A sorozat azon vízigazdálkodók és halászok történeteit emeli ki, akik a bolygó fenntartható jövőjéért dolgoznak.”

Imdb - Képek - Bővebben


Misanthrope
Magyar cím: Célt tévesztett élet
Megjelenés: 2023.12.03
Tipus: film

Baltimore. Szilveszter. Egy tehetséges, de problémás rendőrtisztet toboroz az FBI főnyomozója, hogy segítsen profilozni és felkutatni egy zavart személyt, aki terrorizálja a várost.

Imdb - Képek - Bővebben


Ferrari
Magyar cím: Ferrari
Megjelenés: 2023.12.28
Tipus: film

1957 nyarán a Forma–1 világa virágzott, de a legendás egykori versenyző, Enzo Ferrari mély válsággal nézett szembe. A gyár, amelyet ő és felesége, Laura egy évtizeddel korábban fáradságos munkával az alapoktól kezdve építettek fel, a csőd szélén állt. Egykor rendíthetetlen házasságukat megrázta fiuk, Dino elvesztése. A bonyodalmakat csak tetézte, hogy Ferrari küzdött, hogy megbékéljen Lina gyermekével, Pieróval, aki egy másik férfitól, Larditól született. Mindezek közepette a versenyzés és a győzelemre való törekvés iránti rendíthetetlen szenvedélye mindannyiukat próbára teszi, amikor nekivágnak a kihívásokkal teli Mille Migliának, amely ezer mérföldet tesz meg Olaszországban.

Imdb - Képek - Bővebben


Robots
Magyar cím: Robotok
Megjelenés: 2023.10.01
Tipus: film

A nőcsábász Charles és Elaine, aki csak a férfiak vagyonára hajt, most kénytelenek összefogni, ha el akarják kapni saját hasonmásaikat, akik valójában robotok. A páros csak így tudja visszaszerezni korábbi életét, a közös kaland azonban valamit megváltoztat mindkettőjükben, így rövidesen megtanulják azt is, milyen igazán emberségesnek lenni.

Imdb - Képek - Bővebben


Dumb Money
Magyar cím: Pénzeső
Megjelenés: 2023.09.08
Tipus: film

Keith Gill (Paul Dano) egy hétköznapi ember, aki hatalmas lavinát indít be azzal, hogy minden megtakarítását Gamestop-részvényekbe fekteti, majd erről posztol is a közösségi médiában. Amikor a posztjai felrobbannak a social felületeken, az ő és a hozzá közel állók élete is teljesen megváltozik. Ahogy az egész egy részvénytipp mozgalommá válik, mindenki meggazdagszik - egészen addig, amíg a milliárdosok vissza nem csapnak, és mindkét fél világa a feje tetejére nem áll.

Imdb - Képek - Bővebben


Three Women
Magyar cím: -
Megjelenés: 2023.12.13 - 2024
Tipus: sorozat

Ez egy meghitt, megindító, felemelő portré igazi nőkről, akik visszaszerzik maguknak az életüket.

Imdb - Képek - Bővebben

 
Kiemelt parterek

 
Partnerek

Chatben jelentkezz! Képre vár: -

       

 
Csevegő
 
Kövesd őt a tévében
 
Oldal adatok
téma Shailene Woodley
admin Lili
nyitás 2024. 01. 14.
kredit G-Portál & Flaunt.nu
 
Hírek

TIME Gála est és CAA elő-Oscar party

Címkék: Megjelenések
https://shailene-woodley-daily.gportal.hu/portal/shailene-woodley-daily/image/gallery/1710671496.png

Március 5-én került megrendezésre a TIME által a Women of the Year Gála est, West Hollywood. Shailene egy letisztult fekete színű ruhában tette tiszteletét a gálán. Haja leengedve maradt. Sminke is visszafogott volt, piros rúzzsal tette teljessé kinézetét. Művészek, színészek, aktivisták és mások gyűltek össze 5-ln a kaliforniai Nyugat-Hollywoodban, hogy megünnepeljék a 2024-es TIME Women of the Year díjat – 12 női úttörőt választottak ki, akik az egyenlőségért, az igazságosságért és a jobb jövőért küzdenek világszerte.

Jacqui Patterson, az Intersectional klímaaktivista a 2024-es TIME Women of the Year gálán megkapta a Föld Díjat, amellyel az éghajlat igazságosságáért küzdő vezetőket tüntetik ki. Patterson a Chisholm Legacy Project alapítója és ügyvezető igazgatója, amely segít összekapcsolni az éghajlati válság által aránytalanul nagy hatással lévő fekete közösségeket azokkal az erőforrásokkal, amelyekre szükségük van ahhoz, hogy szisztematikus változást hozzanak létre az összefüggő kihívások között. "Míg a nagyobb nonprofit szervezetek nagyrészt egyedi problémákkal foglalkoznak, az ő szervezete, a Chisholm Legacy Project együtt kezeli a környezeti problémákat, a szegénységet, a faji megkülönböztetést és a nemek közötti egyenlőtlenséget – amelyek együttesen óriási kihívások elé állítják a veszélyeztetett közösségeket" – mondta a színésznő és Shailene Woodley klímaaktivista, aki átadta Pattersonnak a kitüntetést. A gáláról 33 darab kép került fel a galériába.

   

Majd március 8-án Shailene részt vett a CAA elő-Oscar partyn a Sunset Tower Hotelben Los Angeles. Sajnos csak egy képet kaptuk róla, melyet a galériában meg is tekinthettek.

   

2024.03.17. 11:33, Lili Vissza a bloghoz
Még nincs hozzászólás.